Kabai Óvoda

2017. nov. 17.

Mézes Reggeli a Kabai Óvodában

A méhészkedéssel foglalkozó Borbély Károly, kabai vállalkozó  keresett meg bennünket azzal az ajánlatával, hogy az óvodásainknak vajas-mézes reggelit szeretne biztosítani, s ennek a megszervezésében legyünk a partnerei. Örömmel fogadtuk a kezdeményezését, s vállaltuk a megfelelő körülmények biztosítását.

Megosztotta velünk a mézes reggeli történetével, a program céljával kapcsolatos információkat, miszerint:

A rendezvény hazai elindítását a Szlovén Mézes Reggeli kezdeményezés 8 éves gyakorlata adta, amit mára Európai Mézes Reggeli néven több Uniós tagország is átvett az alapötlet hasznosságára tekintettel.

A kezdeményezés célja :

  • A  méhek és az egészséges életmód népszerűsítése,
  • A helyben termelt élelmiszerek megismertetése.
  • Figyelemfelhívás a reggeli fontosságára és az egészséges táplálkozásra.

Annak hangsúlyozása, hogy a méhek munkája jelentősen hozzájárul a környezetvédelemhez és a biológiai környezet változatosságához.

A nemzetközi mozgalomhoz 2014 évben Magyarország is csatlakozott, a Vidékfejlesztési Minisztérium és az Országos Magyar Méhészeti Egyesület.

Számunkra is szimpatikus és meggyőző volt a kezdeményezése, s 2017. november 17-én, pénteken reggel nálunk is megvalósulhatott  a program, Borbély Károlynak köszönhetően.  Közel 100 kisgyermek nézte meg nagy érdeklődéssel  a kisfilmet, s fogyasztotta el jóízűen a kapott „ mézes reggelit”.

Azt gondoljuk, hogy a  mézfogyasztás népszerűsítése közös érdekünk, s a Kabai Óvoda gyermekei és dolgozói nevében köszönjük a lehetőséget!